Nagy Miklóssal, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség Főtitkárával beszélgettünk a január 1-től hatályos termékdíj törvény által előírt követelményekről, változásokról, a cégek teendőiről.

Tehát először is miben áll a változás, mit is kell megtenniük, változtatniuk az érintett vállalatoknak?
   Az új termékdíj törvény alapvető változása a korábbi rendszerhez képest, hogy a kötelezettek köre a csomagolást kibocsátókról átkerült a csomagolószer gyártójára, importőrére, forgalmazójára.
  Az újonnan kötelezetteknek létre kell hozni a saját rendszerüket, azt az adatbázist, amiben vezetni fogják a nyilvántartást a megfelelő adattartalommal, a számlázási formulát, a számlazáradékok rendszerét, amit előír a törvény. Van néhány szövegváltozat, amit fel kell tüntetni, attól függően, hogy a kötelezett és a vevő milyen megállapodást kötött, pl. átvállalás. Ennek rajta kell lenni a számlán.
Tehát ki kell alakítani a munkarendet. Ezért okozott gondot, hogy a végrehajtási rendelet csak december 29-én jelent meg, mert sok gyártó már január 2-án dolgozott.

Úgy emlékszem, hogy a CSAOSZ jelezte, hogy nem feltétlenül úgy és annyinak kellene lenni a környezetvédelmi termékdíjnak, mint a tervezetben szerepelt. Lett ennek valamilyen foganatja?
   Sajnos nem sikerült elérni ezt, mint ahogy a javasolt fél-, vagy legalább negyedéves halasztást sem. Így aztán most folyamatosan csörög a telefon, január eleje óta, tanácsot kérnek a cégek abban, rájuk most pontosan mi is vonatkozik, mi a teendőjük.

   Ezért mi úgy gondoljuk, ez nem volt szakmailag teljesen átgondolt, hogy a csomagolásról a csomagolóanyagokra, -eszközökre és segédanyagokra került át a termékdíj fizetési kötelezettség. Egy jól hangzó indok volt, hogy ezáltal a kötelezettek száma csökken, így az adminisztrációs terhek is csökkenthetők, nyilván kisebb a csomagolószert kibocsátó gazdasági társaságok száma, mint a felhasználóké, tehát könnyebben ellenőrizhető. Azonban azt kell hogy mondjam, hogy olyan mérhetetlenül bonyolult az egyéb díjköteles termékáramokhoz képest a csomagolás, hogy arra nem lehet ugyanazt a kaptafát ráhúzni. Más egy gumiabroncs, vagy egy akkumulátor előállítása / behozatala, esetleg egy elektronikus berendezés forgalomba hozatala, mert ezek „egy darab termékek” és más egy csomagolás. Ha például egy ásványvizes PET-palackot nézünk, csak a fogyasztói csomagolás esetében ott a palack, a kupak, a címke. Sok esetben a termékdíj ügyintézésben érintett kollégák nem csomagolási szakemberek, nem feltétlenül tudják, hogy melyik a csomagolóanyag, a csomagolóeszköz és a csomagolási segédanyag.

   Amit lehet még látni, hogy azok a felhasználók, akik nagy volumenben használnak fel csomagolószereket, szinte kivétel nélkül igyekeznek átvállalni a termékdíj fizetési kötelezettséget, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy továbbra is azt a nyilvántartási, bevallási rendszert akarják fenntartani, mint korábban. 2012. január 1. előtt aki a csomagolást végezte, az tartotta nyilván, vallotta és fizette be vagy a termékdíjat, vagy az úgynevezett licenc-díjat. Azok, akik ezt nagy volumenben végzik, most is ezt akarják. Egyik oldalról nem akarnak előfinanszírozni, mert ugye ez azt jelentené, az eredeti gondolat szerint, hogy amikor eladja a csomagolási összetevőt a gyártója, akkor felszámítja a termékdíjat. Amennyiben ez a nagy felhasználó átvállalja, az azt jelenti, hogy a beszerzésnél nem kell megfizetnie a termékdíjat, tehát nem áll benne, legalább a termékdíj +ÁFA összegében a pénze. Ráadásul, ahol nagy volumenben csomagolnak, ott többször előfordul, hogy exportálnak, esetleg importálnak, akár terméket, akár csak csomagolószert, így ezek a folyamatok bezavarnák a rendszert, ha nem ők foglalkoznának a termékdíjjal, ezért továbbra is a meglévő személyzet fogja végezni ezt, és így kézben tudják tartani, ellenőrizni, a teljes folyamatot.

Igen, hiszen ha ő kifizeti a gyártónak a termékdíjat, majd ezt exportálja, akkor a termékdíj visszajár, amit neki kell visszaigényelni, egyrészt addig is benne állt a pénze, másrészt az adminisztrációtól sem szabadult meg.
  Valóban, ez a rendszer elsősorban a kisebb felhasználóknak könnyebbség, akik kis mennyiségben, esetlegesen, szakaszosan vásárolnak, azok valóban megmenekülhetnek ettől a kötelezettségtől. Például, ha valaki vesz egy évben 150 dobozt, és eddig be kellett volna jelentkezve lennie, bevallania, befizetnie, annál ez most egyszerűbb lesz, mert megveszi valamelyik viszonteladónál, feltüntetik neki a számlán a termékdíjat, vagy ha kiskereskedelmi forgalomban veszi meg, fel sem kell tüntetni, és ezzel el van intézve. Én azért úgy becsülöm, hogy a körülbelül 900 000 és 1 millió tonna közötti csomagolószer kibocsátás nagy hányadát Magyarországon a nagy cégek használják fel, e tekintetben elsősorban az ő érdekeiket kellene figyelembe venni.

Adja magát a kérdés, hogy a korábbi hulladékkal foglalkozó szervezetekkel, Öko-Pannon és társai, mi lesz, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) lesz a csúcsszerv a témában?
Ezek többsége termékdíj tanácsadóként funkcionál majd tovább, hiszen az elmúlt években óriási ilyen irányú tapasztalatra tettek szert.

Mit lehet tudni az OHÜ, mint államilag létrehozott hivatal, szakmai hozzáértéséről?
   Úgy gondolom, ezzel nem lesz probléma, mind a hivatal vezetője, mind a jellemzően valamely koordináló szervezet szakirányú vezetői pozíciójából érkezett szakemberek kompetenciája rendben van. Amit inkább problémának látok, az az állami költségvetési szervek nehézkes működése, piacgazdasági körülmények között. Hogy mit értek ezalatt? Azt, hogy a korábbi koordináló szervezetek közvetlen kapcsolatban álltak a kibocsátókkal, bekérték az adatokat, részben már a következő évi felkészüléshez a tervezeteket is, hogy milyen kibocsátást kívánnak elérni, illetve annak nagyjából hogyan alakulnak az összetevői. Ebből ők tudtak kalkulálni, hogy milyen forgalom várható, és ehhez tudták hozzárendelni a begyűjtői kapacitást. Abban az esetben, ha ez év közben ingadozott, ezeket a mennyiségeket tudta valamelyest befolyásolni, rárendelni, vagy kevesebbet venni át. A saját pénzügyi helyzete volt az egyedüli korlátja. Az Öko-Pannon esetében pontosan tudjuk, hogy mikor bekövetkezett 2008. vége felé a válság, a lakossági fogyasztás hirtelen, meredeken leesett, de a csomagolási hulladékok ezt jóval később követték. A másik oldalon viszont drasztikusan leesett a másodnyersanyagok iránti igény, tehát beszűkült a feldolgozott csomagolási hulladékok piaca. Az Öko-Pannon évekig veszteséggel zárt, azért mert, a rendszer működésben tartása érdekében finanszírozói funkciót is betöltött. Ehhez képest, az állami fenntartású hulladékgazdálkodási ügynökség mindent közbeszerzéssel tud csak intézni. Tehát, ha meg akar rendelni egy mennyiséget, kiír egy tendert, ad egy határidőt a benyújtásra, ad egy határidőt az elbírálásra, utána megtámadják majd a tender eredményét és így tovább… Ezzel lényegesen rugalmatlanabb lesz a működése és így az éven belüli ingadozások és plusz finanszírozások nem lesznek beépítve a rendszerbe. Annyit tud finanszírozni, amennyit a költségvetésből kap. Egy ilyen pulzáló, mindeddig piaci alapon működő rendszert bürokratikus keretek közé szorítani, szerintünk nem túl jó ötlet. Nem zárható ki, hogy fog tudni működni, de az eddigi rendszer is működött.

Tehát a „nyerő csapaton ne változtass” elve lehetne „nyerő”?
   Úgy gondolom, azok a vádak, amelyek érték a koordináló szervezeteket, meglehetősen igaztalanok voltak. Éppen annak tükrében, hogy amikor baj volt, ott voltak a gáton és sok vállalatot átsegítettek a nehéz helyzeten, meg egyáltalán, nem lepte el az országot a szemét.

  Visszatérve a gyakorlati teendőkhöz, melyek azok a főbb pontok, területek, ahol jobban oda kell figyelni az érintetteknek?
Alapvetően azt kell eldönteni, hogy az adott termék csomagolószernek minősül-e, vagy sem. Először ehhez tanulmányozni kell a vámtarifaszámokat, ez elsődlegesen a termékdíj törvény végrehajtási rendeletéből derül ki, mert a vámtarifaszámmal beazonosítható anyagok, hacsak nincs melléjük rendelve kivétel, akkor a termékdíj hatálya alá tartoznak.

A következő lépés egy azonosítási rendszer felépítése, ez az úgynevezett „CSK” kód.

   Utána azt kell világosan meghatározni, hogy az adott gazdálkodó szervezet milyen pozíciót tölt be. Hogy ő csomagolószer gyártó, kereskedő, vagy felhasználó. Itt eldöntheti, hogy milyen politikát választ, ez attól függ, hogy hol helyezkedik el a láncban.
Ha például csomagolási tevékenységet végzőben gondolkodunk, akkor azt kell eldöntenie, hogy ő picike, épp hogy csak csomagol, csak belföldről szerzi be az árut, csak belföldre értékesít, nem akar vele foglalkozni, akkor ő mindent termékdíjjal növelten vesz meg.
   Egy másik eset, ha egy kisebb volumenű felhasználó ugyancsak belföldről szerez be, esetleges, hogy exportál-e, így megveszi a szükséges csomagolószereket termékdíjjal növelten és amikor exportál, visszaigényli azt.
   Vagy arra a pozícióra kell helyezkedjen, hogy mindent ő akar nyilvántartani, mert olyan összetettek és bonyolultak a gazdasági folyamatai, és már amúgy is kialakította erre a rendszerét. Ebben az esetben ő átvállaló lesz és ennek megfelelően tárgyal beszállítóival.

   Ugyanez a másik oldalról is. Ha valaki csomagolószert gyárt, akkor két lehetősége van: az egyik, hogy ő a kötelezett és azt mondja, hogy a listaáram ennyi, plusz termékdíj, plusz ÁFA , a másik lehetőség, hogy amikor elkezd tárgyalni, - amire lehetőséget ad a jogszabály -, hogy melyik vállalat az amelyik át akarja vállalni, vagy amelyikkel ő át akarja vállaltatni a termékdíjat. Ez oda-vissza lehet, a gyakorlat inkább azt mutatja, hogy a csomagoló keresi meg átvállalási szerződéssel beszállítóját, hogy olcsóbb legyen a beszerzés.

Mi a helyzet a kereskedő cégek esetében, tehát ha ők megveszik a csomagolószert, akár belföldi gyártótól, akár importálják, majd tovább értékesíti egy belföldi felhasználónak?
  A kereskedő csak azt tudja csinálni, hogy megveszi a csomagolószert belföldről termékdíjjal növelten, illetve az import után befizeti, és ugyancsak termékdíjjal növelten továbbadja. Itt inkább abban látjuk a problémát, ami komoly versenyhátrányt jelenthet, hogy nincs átvállalási lehetőség. Márpedig ezen kereskedők léte indokolt. Mondok egy példát: lehet, hogy egy multinacionális cég a PET-palackos ásványvizeket óriási volumenben hozza forgalomba, azonban bizonyos csomagolószereket, mondjuk a hordfogantyúnak való tapadószalagot viszonteladótól vásárolja meg, mert bizonyos csomagolási segédanyagokból keveset használ fel. Ezzel a mennyiséggel pedig nem tud elmenni egy belföldi vagy külföldi nagy gyártóhoz, hogy őt közvetlenül szolgálja ki. Mert a már idézett tapadószalag gyártója azt mondhatja, kész vagyok kiszolgálni egy kamionnyi mennyiségben és tudok jó árat adni, csak lehet, hogy ez a kamionnyi mennyiség számára 3 éves készlet. Lehet, hogy még meg is tudná finanszírozni, bár nem valószínű hogy akarná hogy benne álljon a pénze. De elképzelhető, hogy a harmadik évre már kiszárad a tapadószalag és hatástalan lesz. Ezért neki célszerű egy, két, esetleg 3 havi készletet lerendelni egy olyan cégtől, amelyiknél az egy kamionnyi áru néhány hét, vagy hónap alatt, tehát bőven a minőségmegőrzési idején belül elfogy.
Ezért szakmai megfontolásokból is kár, hogy ez esetben nem lehet átvállalni a termékdíjat.

   Lehet, hogy lesz akár 100 – 150 ezer kisvállalkozás, akiknek ez könnyebbséget fog jelenteni, összességében azonban nem ők jelentik a csomagolószer felhasználás, így a termékdíj bevétel volumenét is, hanem a nagyok. A tervezett 60 milliárdos termékdíj bevétel zömét a nagyok fogják befizetni.

Ezek szerint minden egyes kötelezettnek, legyen az csomagolószer gyártó, vagy felhasználó, közvetlenül az OHÜ-vel kell kapcsolatban állnia?
   Nem, és ez a rendszer másik érdekessége, hogy míg a régi rendszerben a csomagoló, csomagolást kibocsátó közvetlen kapcsolatban volt a koordináló szervezettel, neki fizetett, neki adta be a bevallásokat, és ezek összesítettje került aztán a megfelelő hatóságokhoz, és ugyanez a koordináló szervezet volt kapcsolatban a hulladékhasznosítóval. Tulajdonképpen egy közvetítő szerepet töltött be a koordináló szervezet, kapcsolatban állt a hasznosítóval és a csomagolás kibocsátójával egyaránt. Itt a gyártói felelősség elve ragyogóan tudott működni, mert azt mondta a hulladékhasznosító, ha ezen a PET-palackon papír és nem PET címke van, akkor, az neki hasznosítási szempontból problémát okoz, hiszen le kell áztatnia a címkét, azt le kell szűrnie, stb. Tehát kérte a koordináló szervezetet, jelezze a partnere felé, hogy módosítsa ezt a technikát, mert így csak magasabb áron tudja vállalni a feldolgozását. A koordináló szervezetet elmondta a csomagolónak, hogy legyen szíves változtatni, mert ez esetben neki meg kell emelnie a licenc-díjat, ha a hasznosítási díj emelkedik.

   Most nincs közvetlen kapcsolat, a bevallások és befizetések a NAV-hoz érkeznek, és a beérkező bevallási adatokat csak összesítve fogja megkapni az OHÜ. Tehát neki nem lesz közvetlen munkakapcsolata az egyes partnerekkel, és így pontosan az előbb elmondott visszacsatolások fognak hiányozni. Nyilván el fog jutni az információ, csak más az, amikor szerződéses partnerek egymással beszélnek, és más az amikor pl. a sajtón keresztül, vagy egyéb informális csatornákon üzengetnek egymásnak.
   Mert ez esetben az előző példát csak úgy tudom elképzelni, hogy a hulladékhasznosító jelzi az OHÜ-nek, ha ez így marad, csak drágábban tudom vállalni, ezután az OHÜ várhatóan jelez a jogalkotónak, hogy neki emelkedni fognak a költségei. Akkor előre láthatólag mi lesz? Megemelik a díjtételeket. Tehát ez egy sokkal problematikusabb eljárásrend.

   Visszatérve arra, hogy még mit ajánlanánk a vállalatoknak: - ugyan a díjfizetés mértékét nem befolyásolja, de a nyilvántartások és bevallások helyességét igen -, hogy tanulmányozzák, hogy mi tekinthető csomagolóanyagnak, csomagolóeszköznek, csomagolási segédanyagnak, mert ez a besorolási kódot változtatja. Ha egyébként jól csinálják, büntetésre talán nem számíthatnak, mert a pénz befolyik, tehát díjfizetési hátralék nem keletkezik, bár sajnos még az is előfordulhat, ha valamit kereskedelmi csomagolásba kellene kategorizálni és nem abban tartják nyilván, vallják be. Ez viszont már díjhátralékot okozhat, tehát nagy baj.

Mi a helyzet az újrahasználható csomagolószerek, például rakodólapok esetében?
   Az újrahasználhatónál az volt a jogalkotó elképzelése, hogy az kapjon termékdíj-mentességet. Az első változat az volt, ha legalább 70 vagy 75 %-ban a rendszerben tartja, akkor megvan a mentesség. Később ebből kikerült a mennyiségi korlát, viszont előírták a betétdíj alkalmazását, ami a fogyasztói csomagolásnál, például palackoknál értelmezhető, rakodólapoknál nem.

Nézzünk egy konkrét példát, tegyük fel, hogy külföldről jön az áru, egységrakományban, mondjuk skót whisky. Ilyenkor mi a teendő?
   Itt az importőr lesz a termékdíj fizetésére kötelezett, a teljes csomagolás után. A termék egyedi csomagolása, tehát az üveg, a kupak, a címke és a szállítási csomagolás után is. Vélhetően beérkezik egy kamionnyi áru, letárolják, majd az egyik bolt rendel egy fél, egy másik pedig másfél egységrakomány mennyiséget, akkor szétbontják a csomagolást, annak a hulladéka ott marad a raktárban és magát az árut szétterítik a boltokba. Ami ottmaradt, jellemzően a szállítási csomagolás, ezt nevezi a törvény saját célú felhasználásnak, erre is meg kell fizetni a termékdíjat. Abban az esetben, ha ez a rakodólap betétdíjas, nem kell utána megfizetni a termékdíjat, ha azon exportál, - nem feltétlenül a skót gyárba küldi vissza, de elhagyja az ország területét a tárgyidőszakon, 1 negyedéven belül. Pontos adminisztráció tartozik hozzá, azaz be kell jelenteni a környezetvédelmi főfelügyelőségen, hogy ő ilyen újrahasználható csomagolóeszközt alkalmaz, nyilván kell tartani, hogy adott időszakban mennyi jött be és mennyi ment ki. Az azonos időszakra nem fizet termékdíjat, ami átcsúszik a következő negyedévre, arra megfizeti, majd visszaigényli. Valószínűleg, legalábbis nagyobb forgalmú cégeknél csak egy tételsort fog jelenteni, lesz az ami a fizetendő, és egy kisebb tétel a visszaigénylendő, ami a fizetendőt csökkenti. Ugyanúgy tudom elképzelni, mint az ÁFA-t.

Van-e még valami fontos dolog, amiről nem beszéltünk, de informálni kellene az olvasókat?
   Összeállítottunk egy gyakorlati útmutatót, egy kivonatot a törvényből és a végrehajtási rendeletből, amely megtalálható honlapunkon. Ezt segédletnek szánjuk, arra jó, hogy a jogi szövegnél könnyebben legyen emészthető. Célszerű ezt elolvasni, értelmezni, és ezt követően, ha szükséges könnyebben utána lehet keresni a jogszabályokban.
  Illetve ajánlom az olvasók figyelmébe február 8-i tanfolyamunkat, amelyről bővebb információt honlapunkon találnak.

Köszönjük a beszélgetést!

Csaba László, Pack-Market Portál

Hasznos linkek a témában:

A CSAOSZ gyakorlati útmutatójának letöltése >>

További információ a február 8-i tanfolyamról >>

A Magyar Közlöny 2011/75. számának, (melyben megjelent a Termékdíj törvény), letöltése >>

A Magyar Közlöny 2011/163. számának, (melyben megjelent a Termékdíj törvény végrehajtási rendelete), letöltése >>