A 2012 októberében, a lengyelországi Poznanban megrendezésre kerülő Taropak szakvásár keretein belül valósul meg, - a tervek szerint -, az első alkalommal az idei Budatranspack / Printexpo kiállítások égisze alatt megrendezett Közép-Európai Nyomda- és Csomagolási Fórum folytatása.
Ennek kapcsán, a társ-rendező Lengyel Csomagolási Kamara felajánlotta segítségét, hogy a Pack-Market Portál Partnerei, illetve a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) tagvállalatai kedvezményesen vehessenek részt, egy közösségi stand keretein belül, a közép-európai gazdaság motorját képező lengyel piac legfontosabb csomagolási vásárán.
További jó hír, hogy nem zárkózott el a projekt támogatásától a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (az ITD utódja) sem.
A szervezés folytatásához szükség van arra az információra: hány vállalat szeretne részt venni, illetve mekkora területet igényel. - Természetesen, minél több cég vesz részt, az egy-egy vállalatra jutó költségek annál kedvezőbben alakulnak. Hogy ezeket a lehető legkisebbre szoríthassuk, kérjük, - egy kötelezettségmentes „szándéknyilatkozatban” írják meg nekünk, a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre, Önök élnének-e a lehetőséggel, szeretnék-e bemutatni, értékesíteni termékeiket, szolgáltatásaikat ezen a kedvezményes kiállítási jelenléten keresztül?
| < Előző | Következő > |
|---|







